Mindenszentek

 

A mai vasárnapon a keleti egyház eltér a nyugatitól, mert nem november elején, hanem a mai napon tartja a mindenszentek emlékezetét. Ha megfigyeljük a görögkatolikus ünnepeket, azt vehetjük észre, hogy az ünnepek másnapján, az ünnepeltekhez közelállókról emlékezik meg az egyház. Például az örömhírvétel másnapján Gábor arkangyalt tiszteljük, Jézus születésének másnapján pedig Mária anyaságát. Pünkösd vasárnapja a Szentlélek eljövetelének, hétfője a Szentháromságnak az ünnepe. A mai vasárnapot tekinthetjük a pünkösd másodnapjának, s ezért ünnepeljük a szenteket, mert közel állnak a Szentháromsághoz. Sőt, nem csak hogy közel állnak, de egész életüket átjárja az isteni élet. Ahogyan Pál apostol tanúsítja: ő azt érzi, benne már Krisztus él. Fontos tudnunk, hogy senki sem szentként születik a világra. Sőt, a ma ünnepelt szentek soraiban is találunk korábbi életükben keresztény üldözőket, paráznákat, gyilkoló katonákat, bohém életet élt arany ifjakat, de nem ezért lettek szentek, hanem a megtérésük után megélt krisztusi életükért. Miként a Hold visszatükrözi a Napnak fényét, úgy tükrözik a szentek is felénk az isteni életet. Milyen ez az isteni élet? Böjtben, imádságban, önmegtartóztatásban, kétkezi munkában eltöltött remeteség. Szegények, betegek, árvák, elhagyottak mellett való elköteleződés. Illetve Krisztus tanításáért, az evangéliumért elszenvedett üldöztetés, vagy éppen vértanúság. Ezen a vasárnapon Mt. 10.32-33, 37-38, 19.27-30 evangéliumi részletet olvassuk fel. Két gondolatot, üzenetet szeretnék kiemelni.

Isten megvallása többet kíván az egyszerű hitnél. Jézus mondja is: Nem mind, aki mondja nekem Uram, Uram, jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki mennyei Atyám akaratát megcselekszi. Nem elég mondogatnunk: Én hiszek Istenben, az életünkkel is igazolnunk kell. Ezért mondja szent Jakab apostol: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy és nyomban el is felejti, hogy milyen volt.”

Isten a legelső szeretet követeli meg magának. Nem önzőség ez a részéről, hogy Őt jobban szeressük, mint a feleségünket, férjünket, gyerekeinket? Az indián származású költőnek, írónak, polihisztornak, Tagorénak egyik írása jut eszembe. Arról ír, hogy mint koldus járja az utcát és egyszer egy aranyos hintó terem mellette, melyből kinyúl az utas és azt kérdezi: mit akarsz nekem adni? Meglepődött, koldustól ajándékot kérni? Zavarában odaajándékozott egy rizsszemet. Amikor hazaért, tarisznyája tartalmát kiborítva, megtalálta a rizsszemet arannyá változva. Akkor sírva fakadt, hogy miért nem volt bátorsága mindenét odaadni. Isten, amikor a legnagyobb szeretetet kéri tőlünk, azért teszi, hogy bearanyozva adhassa vissza. De sokszor tapasztaljuk, hogy a csak egymásért égett szerelem milyen törékeny. Az Istentől visszakapott, bearanyozott szeretet pedig olyan lesz, mint amiről Pál apostol ír a Korinthusi levélben: „A szeretet türelmes, jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, ne nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél,  mindent elvisel. A szeretet soha meg nem szűnik.” Merjük első szeretetünket Istennek odaajándékozni!