Gondoltunk már a keresztelés pillanataiban a gonosz jelenlétére vagy csupán egy kedves családi eseménynek voltunk szemtanúi? Estleg megütötte fülünket a papnak szavai: “Űzz ki belőle minden káromló gondolatot és förtelmet”?
Hogy is van az Egyház számára jelen a látható és láthatatlan világ?
Nézzük át gyorsan, de lényegre törően ezt a kérdéskört.
A nagyszombati felnőttkeresztelések hagyományát az elmúlt évtizedben, körültekintő gondossággal kezdik újjáéleszteni egyes egyházközségekben, görögkatolikus Egyházunkban is.
Bár hangsúlyozottan az Isten-gyermekséget, az új-emberré válást, Krisztus megváltását domborítják ki a keresztségre felkészítő atyák, jelen írásban egy másik aspektusból érintjük a keresztelés látható és láthatatlan hátterét, melyet szintén érdemes valóságként kezelnünk:
„Abban az időben, amikor Jézus a gadarénusok vidékére ért, két, ördögtől megszállott emberrel találkozott. A sírboltokból jöttek elő, és annyira elvadultak voltak, hogy senki sem tudott azon az úton járni. És íme, felkiáltottak: „Mi közünk hozzád, Jézus, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” Messze tőlük nagy disznókonda legelészett. Ezért az ördögök azt kérték tőle: „Ha kiűzöl minket, parancsold meg, hogy a kondába menjünk!” Azt mondta nekik: „Menjetek!”” (Mt 8,28-)
Bár az imént idézett evangéliumi részletet egy nyárközepi vasárnapon olvassa föl Egyházunk, kellően jól szemlélteti a démoni erők személyes létét.
A vastagon kiemelt részekből ki is derül, igyekeznek hangoztatni, hogy nem akarnak Jézussal való közösségről még tudni sem, valamint érzik Jézusban a felettük álló hatalmat.
Ezekből is látszik, hogy bár az Egyház sosem fogalmazta meg az Ördögre vonatkozó tanítást tömör tantétel formájában, mindig is tapasztalta a démoni erőt, egyszerűen szólva: mindig ismerte az Ördögöt.
Az alább leírtakban Alexander Schmemann atya a keresztség Szentségéről szóló „Vízből és Szentlélekből” című könyvének azon témáit elevenítenénk föl, mikor is a megkeresztelkedés előtti ördögűző imák elhangzanak, illetve, hogy erre miért is van szükség, és mit tart az Egyház ezekről.
Ha ezt a közvetlen ördögről való ismeretet nem követte találó és szabatos tantétel, az lehetett az oka, hogy „nehéz racionálisan meghatározni az irracionálist. A démoni, a gonosz pedig pontosan az irracionális realitása.
Egyes teológusok megkísérelték, hogy megmagyarázzák, ezáltal racionalizálják a rossz létezését, méghozzá valami hiányként, a jó hiányaként képzelték el. Márpedig a Bibliában és az Egyház tapasztalatában a rossz a leghangsúlyozottabban nem pusztán hiány, hanem éppen hogy jelenlét,
– valami sötétnek, irracionálisnak és nagyon is reálisnak a jelenléte.”
Például a gyűlölet – magyarázza Schmemann atya – nem csupán a szeretet hiánya, hanem egy sötét erő, amely valójában rendkívül aktív, okos, sőt: kreatív lehet.
„Az első állítás tehát az, hogy létezik démoni realitás: a rossz mint sötét erő, mint jelenlét. De mivel nem létezhet szeretet, olyan személytől függetlenül, aki szeret, gyűlölet sem létezhet „gyűlölő” nélkül, vagyis olyan személytől függetlenül, aki gyűlöl. Így a rossz végső titka is személyes kell, hogy legyen.
A második állítás így az, hogy léteznie kell mindazok személyes világának, akik azt választották, hogy gyűlölik Istent és gyűlölik a világosságot.”
Ha a rosszat vizsgáljuk magunkban és magunkon kívül a világban felületesnek tűnik a rossz minden ésszerű magyarázata és ésszerű elméletekre való „redukálása”. Ha van valami, amit lelki tapasztalatunkból megtanulhatunk, akkor az az, hogy a rosszat nem magyarázni kell, hanem azzal szembenézni, és küzdeni ellene.
Így járt el Isten a rosszal.
Nem magyarázta, hanem hogy egyszülött Fia szeretete és hűsége által semmisítse meg azt. Ez tehát az az út, amelyet nekünk is követnünk kell.
De ezen az úton az ember elkerülhetetlenül találkozik az Ördöggel, abban a szempillantásban, amikor elhatározza, hogy követi Krisztust.
A keresztelési szertartásban – írja Schmemann atya – amely a szabaddá válás és a győzelem aktusa – ezért első mozzanat az ördögűzés.
„Hisz a keresztelőkúthoz vezető utunkon elkerülhetetlenül „összeütközünk” azzal a sötét és hatalmas alakkal, amely beárnyékolja ezt az utat. Abban a pillanatban, amikor a szertartást végző pap keze megérinti Isten egyik gyermekének a fejét, és azt megjelöli Krisztus jelével, jelen van az ördög, hogy védje azt, amit Istentől rabolt el, s amit magáénak tekint.”
„Mi közünk hozzád, Jézus, Isten Fia?” – kiáltották a gadarénusi megszállottak is Jézusnak a fentebb idézett evangéliumi szakaszban.
Mi nem látjuk őt, de az Egyház tudja, hogy jelen van.
„Lehet, hogy nem tapasztalunk semmi mást, csupán kedves családi eseménynek vagyunk szemtanúi, az Egyház azonban tudja, hogy olyan élet-halál harc veszi kezdetét, amely nem magyarázatok és elméletek dolga, hanem amelynek következménye örök élet vagy örök halál.”
Mert akár akarjuk, akár nem, akár tudjuk, akár nem, lelki háborúban veszünk részt, amely kezdettől fogva folyik.