Pünkösd után 12. vasárnap

A mára előírt szentírási részletek közül, Pál apostol korintusiakhoz írott leveléről szeretnék elmélkedni: 1 Kor. 15.1-11.

Pál apostol azt állítja, hogy az evangélium, ha megtartják, vagy mondjuk úgy, megélik, üdvösségre vezet, hacsak nem elhamarkodottan lettünk hívőkké.

Velünk is gyakran előfordul, hogy elhamarkodottan hozunk döntéseket. Átvállalunk feladatokat és kiderül, hogy nem értünk hozzá. Bele kezdünk nagy dolgokba, aztán se türelmünk, se kedvünk nincs a befejezéshez.  Az elmúlt időszakban, többször is előfordult, hogy valakit felkértek keresztszülőnek, elvállalta, és meg sem volt keresztelve. Aki nem beszél idegen nyelvet, azt hiába kérem, hogy oktasson németre, vagy franciára, nem képes rá, mert nincs birtokában a tudásnak. Keresztszülő sem lehet az, aki nem él az egyházban.  Ilyenkor jön a kérés: kereszteljen meg atyám! Elhamarkodottan hívővé lenni nem szabad! Mindennek van érési folyamata. A gyümölcsöt zölden is megehetjük, de akkor az igazi ízét soha sem fogjuk megismerni. Kereszténnyé lenni is csak akkor érdemes, ha vágyakozom arra, hogy Krisztussal megismerkedjem, ha igaznak tartom, elfogadom életformáló igéit, ha döntést hozok, hogy ez az igazság vezeti életemet. Keresztszülőségért, egyházi esküvőért, szeretett szülő kedvéért ne keresztelkedjek meg, mert gyengesége leszek a keresztény egyháznak.

Pál apostol leveleiben igyekszik röviden, tömören megfogalmazni evangéliumának lényegét. A ma olvasott levélben ez így hangzik: Krisztus meghalt a mi bűneinkért, eltemették, feltámadt harmadnapon, és megjelent…   Bizonyára láttunk már olyan filmet, amikor a főhős megmentett egy életet, s ettől kezdve a megmentett, hálája jeléül, hozzá kötötte életét. Így járt Pál apostol is. Amióta a damaszkuszi úton találkozott a feltámadt Krisztussal, azóta tudja, hogy Krisztus meghalt a bűneiért, Krisztushoz kötötte életét. Közel 2000 év távlatából, milyen nehéz is a ma emberének elhinni, hogy Krisztus valóban feltámadt, de Pál apostol ma tanúként áll előttünk, aki felsorolta, hogy kik találkoztak a feltámadottal.  Tanúsága hitelt érdemel, mert egy kitalált személyért, csodákkal átszőtt meséért, nem kockáztatta volna oly sokszor az életét. Sőt hallhattuk hitvallását: „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok.” A kegyelem Isten ingyenes ajándéka. Nem érdemből van, amiért megdolgozunk, hanem Isten szeretetéből, amely képes volt az egyházüldöző Saulból, Isten választott edényét, Pál apostolt életre szólítani. Vegyük fontolóra, hogy a mi bűneinkért is maghalt és feltámadt Krisztus, és szeretné, hogy Pál apostolhoz hasonlóan, mi is hozzá kötnénk az életünket.

Pünkösd után 5. vasárnap

A görögkatolikus liturgiában, a dicséreti énekek után, a pap az evangéliumos könyvvel körmenetet tart az oltár körül, kimegy a külső szentélybe, s a képállvány, azaz ikonosztázion királyi ajtaja előtt megállva mondja: Bölcsesség igazhívők! Ez a szimbolikus cselekedet, a tanító Krisztust jeleníti meg, aki körbe járta a városok, falvak lakóit és hirdette az evangéliumot. Hogy Jézus ilyen vándortanító volt, a mai evangélium is alátámasztja. Tanítványaival áthajózott a Genezáreti tavon és Dekapolisz, azaz Tízváros vidékén, Gadarában kötött ki. A Jordán keleti partján fekvő, valamikor Júdeához tartozó hellén városok egyike. Olvashatjuk, hogy Kr.e.63-ban, Szíria római helytartójának uralma alá került Dekapolisz, hogy megakadályozzák a zsidó befolyásoltságot, s hogy megőrizzék és erősítsék a hellén szellemiséget. Nézzük, mi is történt ebben a Gadarában! Mt. 8.28-9.1

Három gondolat támadt bennem:

A láthatatlan gonoszság hiába rejtőzködik, tettei mutatják jelenlétét. A veszélyes emberek jelei a gonosznak. Rettegésben, félelemben tartják a temetői látogatókat, az úton haladókat. Ma is igaz ez. Az önkéntes merénylők, akik ártatlan embereket, fiatalokat gyilkolnak meg, rettegésben tartják a világot. Ez nem Istentől való. Ő nem kéri soha azt, hogy valaki öngyilkos legyen, mert az élet elleni bűn. Isten nem biztat gyilkosságra, mert Ő az élet megadója, s nem a kioltója. Az élet elleni sötét gondolatok, tettek, csak a Sátántól erednek, s akik végrehajtják, nem Allahot, hanem a Sátán szolgálják.

Második gondolat: A gonosz lelkek azt kérdezik Jézustól, miért gyötri őket idő előtt? Vagyis ezek az Istentől elfordult bukott angyalok tisztában vannak azzal, hogy hatalmuk nem állhat fenn örökké. Az evangéliumban csodálkozunk azon, hogy Jézus ahelyett, hogy megsemmisítené őket, engedi, hogy a sertésekbe menjenek, s újabb kárt tegyenek. A világban is engedi Isten a gonoszságot, mert még nem jött el a leszámolás ideje. A konkolyról és a búzáról szóló történetben, a tanítványok ki akarják szedni a gyomot, de Jézus nem engedi, nehogy megsérüljön a búza is. Eljön az aratás, akkor a konkoly tűzre vettetik, a búza pedig a magtárakba. Miként az arany, az olvasztókemencében válik el a salaktól, úgy az igaz élet is, a megpróbáltatásokban, a gonosztól kísértetve válik nyilván valóvá. Krisztus második eljövetele az igazság napja lesz: az igazak Istennel élik örök életüket, a gonoszok és szolgáik Isten nélkül az örök kárhozatot.

Harmadik gondolat: A gadaraiak kérték Jézust, hogy hagyja el városukat. Vajon miért? Amint említettem, görög műveltségű város volt Gadara, talán nem akarta a zsidó vallásos hit elterjedését. Vagy talán az anyagi kár sokkolta. Igaz, meggyógyult két ember, de odaveszett egy egész sertésnyáj. Mi lesz még itt, ha ez az ember tovább marad? Valójában a miértre az igazi magyarázatot nem tudom, de nem Jézusban van a hiba. Ha az ember Isten mellett, Isten közelében nem érzi jól magát, annak nem Isten az oka, hanem maga az ember. Kérdezzük meg magunktól: Mi hogy vagyunk az Istennel?

Pünkösd után 4. vasárnap

A mai vasárnapon, egy V. század közepén történt eseményt idéz meg egyházunk. Mária, amikor befejezte földi életét, az Olajfák-hegyén, a Getszemáni kert közelében vágott sziklasírba temették. Az apostolok csodásan, felhőkön hozatva jöttek össze a föld különféle tájairól a temetésre. Csak Tamás maradt el. Harmadnap múlva érkezett, s miután nagyon szomorú volt, hogy Máriát még egyszer nem láthatta, az apostolok felnyitották a sírt, melyből különösen kellemes balzsamillat áradt. Mária koporsója azonban üres volt, csak a halotti leplek voltak benne. Míg ezen álmélkodtak, angyali énekhang jutott fülükbe, s föltekintve az égre, megpillantották a föltámadt testtel, angyalok által mennyekbe emelt Istenanyát. Mária visszamaradt ereklyéit, jámbor keresztények századokon át megőrizték. majd Marcián császár és neje Pulchéria császárnő Konstantinápolyba vitették és a blachernai székesegyházban helyezték el, melynek éppen a mai napon tartjuk az évfordulóját.

Az ereklye, latinul relikvia, szentek vagy boldogok testéből reánk maradt részek, részecskék. Tágabb értelemben, relikvia minden tőlük maradt vagy velük kapcsolatos emlék. Amikor például az egyház, egy új oltárt állít, abban is ereklyét helyez el, mert keresztény üldözések idején, a liturgiát mindig a vértanúk sírjai fölött végezték. Az ereklye tisztelete, kegyeletadás a boldogok és szentek felé, összefonódás a megdicsőültekkel, bátorítás nekünk, a küzdő egyháznak. Az 1430-as évek elejére a blachernai templom elpusztult, hogy az ereklyék megmaradtak-e, erre sajnos nem tudok válaszolni. Viszont azt tudom, hogy az 1860-as években újra felépítették a templomot, s ma is hirdeti, őrzi zarándok keresztények számára, az egykori Mária tiszteletet.

Ezen a soros, pünkösd utáni 4. vasárnapon Mt. 8.5-13. szakaszról is elmélkedünk. A százados azt mondja Jézusnak: Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Vajon azért mondja-e, mert jól ismeri a szokásokat, s tudja, idegen házába, főleg egy római katona házába, zsidó ember nem léphet, mert tisztátalanná válna? Vagy emberi természetének gyengeségeit szégyelli, s azért érzi magát méltatlannak? Inkább az az ok, hogy felismeri Jézusban a természetfelettit, az Urat, akinek gyógyító erejű szava van. És ahogyan a Bibliában oly sokszor olvassuk, az Istennel való találkozás, félelmet, tiszteletet, mély alázatot vált ki az emberekből. A görögkatolikus liturgiában is sokszor találkozunk ezzel a gondolattal. Például a hitvallás után ezt mondja a diakónus: „Álljunk illően, álljunk félelemmel, hogy a szentáldozatot békességben felajánljuk.” A miatyánk imádsága előtt: „És méltass minket Urunk, hogy bizalommal, elítélés nélkül bátorkodjunk téged, mennyei Isten- Atyánknak nevezni és mondani.” Az áldozás előtt pedig: „Isten félelemmel, hittel és szeretettel közeledjetek.” Fontos üzenet számunkra, hogy Jézusban egészen közel jött hozzánk az Isten. Felvette a mi emberi természetünket, testvérré lett, baráttá, a hatalmas Isten pedig mennyei Atyává. Legyen ezért szeretetünk túláradó Isten iránt és imádkozzuk a zsoltárossal: „Magasztallak, Uram, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt, mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig. (Zsolt. 57.10-11.)

Pünkösd után 3. vasárnap

Tegnap egyházunk Keresztelő Szent János születése napját ünnepelte. Az egyedüli szent, akinek Jézushoz és Máriához hasonlóan a földi születésnapjáról is megemlékezik az egyház. Maga Jézus adja meg a feleletet: asszonyok szülöttei között nincs nagyobb Jánosnál. Miben rejlik a nagysága? Istentől kiimádkozott, magtalan szülők gyermeke, sőt apai és anyai ágon is papi sarjadék, de mégsem a papi hívatást választotta, hanem az Úr felkentje, nazírja, prófétája lett. Az angyal apjának, Zakariásnak így adta tudtára születését: „feleséged Erzsébet fiút szül neked és Jánosnak fogod őt nevezni. Örülni fogsz, boldog leszel, és sokan örülnek majd az ő születésének, mert nagy lesz ő az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva megtelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz és őelőtte jár az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez, és az engedetleneket az igazak lelkületére térítse, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.” (Lk. 1.13-17.) A zsidó hagyomány úgy tartotta, hogy a Messiás elérkezését Illés próféta újbóli megjelenése fogja kijelenteni. Jézus azt mondta: Ha tudni akarjátok, Illés már eljött és Keresztelő Szent Jánosra mutatott. Az ószövetség utolsó prófétája, az Úr előhírnöke, a vőlegény barátja, a szentek legnagyobbja, s ezért a mai vasárnapon is helyet kap tisztelete a szertartásokban. A tegnapi ünnepen virágot, gyógynövényeket is szenteltünk, melyek illata betöltötte a templomot, akárcsak Keresztelő Szent János Isten iránti buzgalma a Jordán vidékét. Ne feledjük, Pál apostol nekünk is üzeni: a keresztények Isten jó illatai kell hogy legyenek ebben a világban.

Szent János ünnepe mellett, az egyház visszatér a soros, pünkösd utáni 3. vasárnap evangéliumához: Mt.6.22-33.

Megszívlelendő üzenetek: A test lámpása a szem. Tudásunk, ismeretünk nagy részét a látáson keresztül szerezzük meg. Vigyázzunk, mert nem minden ismeret épületes! Ami magánzóvá, önzővé, erőszakossá, vagy éppen szeretetellenessé tesz, az nem csak a lelket sötétíti el, de az életet is megmérgezi bennem és körülöttem.

Két Urnak nem lehet egyszerre szolgálni. Akinek mégis sikerül, arra azt mondják, kétszínű vagy köpönyegforgató. Inkább merjük önmagunk gyengeségeit felvállalni, mint lelkiismeretünk ellenében cselekedni.

Ne aggódjatok a holnapért. Nem arra kapunk bátorítást, hogy semmit sem kell tennünk, mert Isten tudja mire van szükségünk és mindent megad. Ellenkezőleg, tegyünk meg mindent, ami erőnkből telik, s majd Isten kiegészíti, amire még szükségünk van. Aki fél, mondja János evangélista, aki aggódik, abban még nem tökéletes a szeretet. Hogyan tehetünk ez ellen? Ne legyenek előítéleteink, fenntartásaink, elvárásaink embertársainkkal szemben, fogadjuk el őket olyannak, amilyenek. Gondoljunk arra, hogy mindenkiben egy istenarc van elrejtve, melyet fel kell fedeznünk. Éljük, gyakoroljuk velük a szeretetet, s megtapasztaljuk, hogy elmúlik bennünk a félelem és aggódás.

Pünkösd után 2. vasárnap

Furcsa érzés visszatérni a kezdetekhez. Az elmúlt 60-70 napban átéltük a nagy ünnepeket: húsvétot, mennybemenetelt, pünkösdöt. Az Apostolok Cselekedeteiben olvashattuk, hogy a Szentlélek által eltelt tanítványok betegeket gyógyítottak, ördögöket űztek ki, sőt Péter Joppéban, Pál pedig Troászban halottat is feltámasztottak. Hallhattuk, hogy a zsidók tömegesen tértek meg és hogy a pogányok is befogadták a hitet. Ma pedig az egyház visszavezet a kezdetekhez és újra az elejétől kezdjük olvasni az evangéliumot. Mt. 4.18-23.

Napjainkban, ha valaki egy állást szeretne betölteni, elnyerni, nem csak életrajzot kell beadnia, hanem egy motivációs levelet is, melyben kifejti, miért szeretne ott dolgozni, milyen elgondolásai vannak a szakmai fejlesztésben, milyen eredményeket kíván felmutatni, és miért lenne ő alkalmas erre a feladatra. Jézus a tanítványokat nem pályáztatja, nem felvételizteti, hanem kiválasztja és meghívja. Nincs szüksége bemutatkozó levélre, ő tudja, mi lakik az ember lelkében. Nem szempont az Írásokban való jártasság, azaz a törvények, próféták, zsoltárok ismerete, ő úgyis az istenismeret új útját tárja fel előttük. Még az sem szempont, hogy emberileg fedhetetlenek legyenek. Vetekedhetnek egymás között, hogy melyikük nagyobb a másiknál. Lehetnek indulatosak, mint a mennydörgés fiai, Jakab és János, akik Isten tüzes nyilát akarták lehívni arra a településre, mely nem fogadta be őket. Jézus úgyis formálja, magához hívva, félre vonulva tanítja őket, milyenekké kell lenniük. Egy a fontos! Meghallani és elfogadni a meghívást.

Mindannyian hallottuk és érzékeljük, hogy Európa szenved a gyermektelenségtől. Családonként, átlagban 1,3-1,5 gyerek születik. Akik felelősséget éreznek a nemzet iránt, azoknak bátorítaniuk és segíteniük kell a fiatalokat a gyerekvállalásban.    A múltkor örömmel olvastam az újságban a kormány akciótervét. A babakötvény és adókedvezmény mellett, új elemként, a jelzálogos lakáshitelesek a harmadik és minden további gyerek után, egy-egy millió forintot írhatnak le a tartozásukból. Elengedik a kétgyermekes diákhiteles anyukák tartozásának 50 százalékát, három, vagy több gyerek esetén a teljes tartozást. Egy évvel megtoldják a diplomás gyed idejét, valamint az anyasági támogatás azoknak az idegenben élő magyar anyáknak is járna, akik külföldön szülik meg a gyereküket. Természetesen az hangsúlyozzuk, hogy ne a pénz miatt vállalják a gyereket, hanem mert ez a házasság egyik célja. Hanem, mert sok öröm részesei lehetnek a gyerekeik által. Hanem, mert szeretnék, hogy ne haljon ki a magyar nemzet. Hanem, mert szeretnék, hogy öreg napjaikban gondoskodnának róluk. A gyermektelenség az egyháznak is fájdalma, mert kevés a papi, szerzetesi hívatás. Másrészt pedig túl hangos, pezsgő, fiataljaink körül az élet, nehezen hallják Jézus szelíd, csendes hívó szavát. Vagy pedig, ha hallják, nincs bátorságuk elköteleződni, félnek az életre szóló tehertől. Nekik üzenem: Isten Szentlelke által mindenkit képes átalakítani. Az erőtlent erőssé, a tanulatlant bölccsé, a világot kedvelőt Istent szeretővé. Jézus nem csak apostolainak, hanem nekünk, ma élő keresztényeknek is mondja: Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat az ő szőlőjébe!

Mindenszentek

 

A mai vasárnapon a keleti egyház eltér a nyugatitól, mert nem november elején, hanem a mai napon tartja a mindenszentek emlékezetét. Ha megfigyeljük a görögkatolikus ünnepeket, azt vehetjük észre, hogy az ünnepek másnapján, az ünnepeltekhez közelállókról emlékezik meg az egyház. Például az örömhírvétel másnapján Gábor arkangyalt tiszteljük, Jézus születésének másnapján pedig Mária anyaságát. Pünkösd vasárnapja a Szentlélek eljövetelének, hétfője a Szentháromságnak az ünnepe. A mai vasárnapot tekinthetjük a pünkösd másodnapjának, s ezért ünnepeljük a szenteket, mert közel állnak a Szentháromsághoz. Sőt, nem csak hogy közel állnak, de egész életüket átjárja az isteni élet. Ahogyan Pál apostol tanúsítja: ő azt érzi, benne már Krisztus él. Fontos tudnunk, hogy senki sem szentként születik a világra. Sőt, a ma ünnepelt szentek soraiban is találunk korábbi életükben keresztény üldözőket, paráznákat, gyilkoló katonákat, bohém életet élt arany ifjakat, de nem ezért lettek szentek, hanem a megtérésük után megélt krisztusi életükért. Miként a Hold visszatükrözi a Napnak fényét, úgy tükrözik a szentek is felénk az isteni életet. Milyen ez az isteni élet? Böjtben, imádságban, önmegtartóztatásban, kétkezi munkában eltöltött remeteség. Szegények, betegek, árvák, elhagyottak mellett való elköteleződés. Illetve Krisztus tanításáért, az evangéliumért elszenvedett üldöztetés, vagy éppen vértanúság. Ezen a vasárnapon Mt. 10.32-33, 37-38, 19.27-30 evangéliumi részletet olvassuk fel. Két gondolatot, üzenetet szeretnék kiemelni.

Isten megvallása többet kíván az egyszerű hitnél. Jézus mondja is: Nem mind, aki mondja nekem Uram, Uram, jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki mennyei Atyám akaratát megcselekszi. Nem elég mondogatnunk: Én hiszek Istenben, az életünkkel is igazolnunk kell. Ezért mondja szent Jakab apostol: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy és nyomban el is felejti, hogy milyen volt.”

Isten a legelső szeretet követeli meg magának. Nem önzőség ez a részéről, hogy Őt jobban szeressük, mint a feleségünket, férjünket, gyerekeinket? Az indián származású költőnek, írónak, polihisztornak, Tagorénak egyik írása jut eszembe. Arról ír, hogy mint koldus járja az utcát és egyszer egy aranyos hintó terem mellette, melyből kinyúl az utas és azt kérdezi: mit akarsz nekem adni? Meglepődött, koldustól ajándékot kérni? Zavarában odaajándékozott egy rizsszemet. Amikor hazaért, tarisznyája tartalmát kiborítva, megtalálta a rizsszemet arannyá változva. Akkor sírva fakadt, hogy miért nem volt bátorsága mindenét odaadni. Isten, amikor a legnagyobb szeretetet kéri tőlünk, azért teszi, hogy bearanyozva adhassa vissza. De sokszor tapasztaljuk, hogy a csak egymásért égett szerelem milyen törékeny. Az Istentől visszakapott, bearanyozott szeretet pedig olyan lesz, mint amiről Pál apostol ír a Korinthusi levélben: „A szeretet türelmes, jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, ne nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél,  mindent elvisel. A szeretet soha meg nem szűnik.” Merjük első szeretetünket Istennek odaajándékozni!

Pünkösd

A keresztény egyház mindig úton van. Az utolsó nagyállomás, a húsvét ünnepe volt, negyven nappal később Jézus mennybemeneteléhez érkeztünk el, az ötvenedik napon pedig a pünkösdhöz. Nem a keresztény egyház szólította életre ezt az ünnepet, már a zsidó vallásban is létezett. Hetek ünnepének nevezték, mert a kovásztalan kenyér, azaz a húsvét után hét héttel tartották meg. Aratás, vagy első termés ünnepeként is említik az ószövetségi iratok, amikor is a búza első termésével elzarándokoltak Jeruzsálembe. Később a Sínai-hegyen történt szövetségkötés, a törvény emléknapja lett. A keresztény egyház Jézus mennybemenetele után, pünkösdkor, új csodát élt át, új tartalommal töltődött meg ez az ünnep. A történetet Lukács evangélista az Apostolok Cselekedeteiben örökítette meg: ApCsel.2.1-11. Mit is ünneplünk tehát pünkösdkor?

A harmadik isteni személynek, a Szentléleknek eljövetelét. Jézus megígérte: „Kérni fogom az Atyát és Ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét” Az eredeti görög szövegben a Paraklétosz kifejezés szerepel, mely azt a személyt jelöli, akit valaki mellé állítanak azért, hogy az ő segítője, hogy az ő pártfogója legyen. A pünkösdi történetet olvasva pedig, bátran nevezhetjük a Szentlelket a „nagy Átalakítónak”. Miként a tűz átformál, átalakít mindent, ami útjába kerül, úgy formálja át Isten Lelke is a tanítványokat. Bátrakká teszi őket. Többé nem zárkóznak be, nincs bennük félelem, kiállnak és beszélnek Isten felséges dolgairól. Az ember élete során sokszor megfogalmazza: De jó lenne nekem is megváltoznom, új emberré alakulnom és természetes életmódra kapcsolunk. Egészséges ételeket fogyasztunk, fogyókúrázunk, rendszeresen sportolunk…. Csak a lelkünkkel nem törődünk! Kérjük a Szentlelket, jöjjön és lakjék bennünk és meglátjuk a csodát!

Pünkösdkor ünnepeljük az Egyház születését. Jézus azt mondta, velünk lesz a világ végezetéig. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a Szentlélek „eszünkbe juttat mindent, amit Jézus mondott nekünk”, mindent „hirdet” nekünk, ami Jézusban van, és „tanúságot tesz” róla. A Szentlélek teszi jelenvalóvá Krisztust. A pünkösd olyan, mint az örömhírvétel, az Egyház pedig olyan, mint Szűz Mária. Gábor arkangyal megjelenik Máriánál és hírül adja, hogy a Megváltó édesanyja lesz. Hogyan lehetséges ez? Kérdezi Mária. A Szentlélek közreműködése által, a Szó, az Ige testet ölt az Istenanyában. Pünkösdkor is, a lángnyelvek formájában megjelenő Lélek, megjeleníti az Igét, s akik befogadják, Isten népévé, Krisztust követők közösségévé, azaz Egyházzá lesznek. Ne feledjük Szent Iréneusz szavait:”Ahol az Egyház, ott az Isten Lelke is, és ahol az Isten Lelke, ott az Egyház és egész kegyelme.”

Pünkösdkor ünnepeljük a bábeli zűrzavar ellencsodáját. Mert míg az emberi gőg, nagyravágyás, hírnév, az egy nyelvet beszélő emberiséget megosztotta és szétszórta, addig a Szentlélek kiáradása egyesítette a különböző nyelveken beszélőket, hogy egy nyelvet értőkké legyenek. A Bábel zűrzavarát, de sokszor éltük újra! Egy nemzetet alkotunk, de „sok nyelven” beszélünk, sokféleképpen gondolkodunk. Örökösen széthúzunk, perlekedünk, vádaskodunk, kárörvendünk,.. De jó lenne élni a pünkösdi csodát! Valóra válhatna a költőnek, Adynak a gondolata: „Golgota nem volna ez a földi élet, egy erő hatná át a nagy mindenséget. Nem volna más vallás, nem volna csak ennyi: Imádni az Isten és egymást szeretni.”

\s

Pünkösd

Meghívó

„Pünkösd ünnepét, a Szentlélek eljövetelét, az ígéret beváltását és reményünk teljesülését, a nagy és drága szentséget üljük ma, s ezért énekeljük néked; Mindenek alkotója, Uram, dicsőség néked!” (Alkonyati istentisztelet)

 

 

 

Szeretettel meghívjuk, Önt és kedves családját június 4.-én, pünkösd vasárnapján,

templomunk születésnapi ünnepségére.

 

 

PROGRAM

1000 Reggeli istentisztelet (utrenye)

1530 Ünnepi liturgia: Igét hirdet Bíró István makói parókus

1700 megvendégelés

1730 Vivaldi Keresztény Kamarazenekar hangversenye

“Virágos május, ó Isten hozott, Szűz Mária magának választott.”

 

A népi bölcsesség a májust, virágos hónapnak nevezte el, s valóban, ha megfigyeljük, az előző hónapokat inkább a rügyfakadás, levélbontás, az utána levőket pedig a termés születése, növekedése, érése jellemez, a májust azonban a virágzás. Bizonyára nem véletlen, hogy e hónap első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat is, mert azt a szeretetet és hálát, amit érzünk irántuk, akadozó nyelvünk nem mindig tudja kifejezni, de a májusi virág, beszél helyettünk.

Ebben a hónapban a katolikus Egyház különös tisztelettel (nem imádattal) fordul Jézus édesanyja, Mária felé. Odahaza „értékes kincseinket” megbecsülésünk jeleként, szépen megmunkált, díszes tárolókban őrizzük, mennyivel inkább érdemel megbecsülést az a személy, aki az emberiség legértékesebb kincsét, magát Jézust hordozta. Sőt, tiszteletünk ennél tovább terjed! Ő, aki az Úrnak szolgáló leánya, aki Isten Igéjét szívében forgatta és el-elgondolkodott rajta, aki Jézus első csodájánál, a kánai menyegzőn meglátta a szükséget és segített a fiatal páron, aki végig kísérte Jézust tanító útján, egészen a keresztig, aki mennybemenetele után is, együtt imádkozott az apostolokkal, ő a mi pártfogónk, égi közbenjárónk.

Mária tiszteletére ezért ebben a hónapban a Paraklisz imádságát végezzük. Az elnevezés a görög paraklészisz szóból ered, melynek jelentése: vigasztalás, kérés, segítségül hívás. Szerkezete a reggeli istentiszteletet követi, vagyis tropárok,(verses himnusz) kánon, evangélium, a dicséret énekei, könyörgések és egy záró imádság. Bizonyára azért áll szívünkhöz oly közel ez a szertartás, mert amikor hitünkben meggyengülünk, mikor az élet harcaiban alul maradunk, reménységet sugároznak például ezek a sorok: „Mindazokért imádkozol, ó jóságos Szűz Mária, kik hittel menekülnek erős védelmed alá, mert Isten előtt hatalmasabb közbenjárónk nincsen, ki minden bajunkban mentene bennünket. Azért mi, sok bűnnel terhelt szolgáid, hozzád esedezünk: magasságbeli Istenünknek Anyja, ments meg minket minden bajunkból, mint a te tisztelőidet.”

A történelem során, sok ország királya borult már le Mária lábai elé, s ajánlotta országát égi oltalmába, pártfogásába. Tehetetlenségünkben, nehézségeinkben mi is csak az ég felé tudunk tekinteni, tudván, hogy ki „általa kérte az Istent, senki el nem hagyatott..” Ezért valljuk és ígérjük: „Nem hagyunk el téged, Királynőnk, ki mindig megőrzöd szolgáidat minden bajtól, mert te vagy a mi vigasztaló oltalmunk és védelmünk, egyetlen áldott.”

Kenethozó asszonyok vasárnapja

A húsvét és pünkösd ünnepei közt éppen ötven nap van, melyet görögül pentakoszténak mondunk. Ebbe az időszakba eső vasárnapok elnevezése is innen ered. Ötvened első vasárnapja a húsvét, második vasárnapja Tamás vasárnap, ma pedig a harmadik vasárnapot a kenethozó asszonyokról nevezte el az egyházunk, melyre Márk evangéliuma adja a magyarázatot. Mk. 15.42-16.8.

Mielőtt a kenethozó asszonyokról elmélkednénk, érdemes figyelmet fordítanunk az arimateából való Józsefre, a nagytanács tekintélyes tagjára. Ismerte a saját maguk alkotta törvényt, hogy kizárassék a gyülekezetből az, aki Jézust Krisztusnak, fölkentnek ismeri el. Továbbá, a tanács istenkáromlónak kiáltotta ki a názáretit, a gonosztevők közé sorolták, mely nem csak a szégyenletes keresztet, hanem a halál utáni végtisztességet, a méltó temetés tilalmát is jelentette. Ezért kérte el József Pilátustól a testet, hogy emberhez méltó temetésben részesítse. Figyelemre méltó a tette. Meg meri fogalmazni  a nagytanácsban az ellenvéleményét, Krisztus iránti tisztelete többet ért számára, a zsidó törvények előírásainál, mert a lelkiismerete szavát követte. De sokszor gyötrődünk mi is a hallgatás és a kimondás között. Mikor teszünk jót? Ha családban, munkahelyen, baráti környezetben mindig kimondjuk, amit gondolunk, amit igaznak tartunk, vagy pedig hallgatunk, mert nem akarunk senkit megbántani, nem akarjuk a nehezen kivívott állásunkat, baráti kapcsolatunkat elveszíteni.  Egy jó közösség azt gondolom, mindent képes elviselni, még a nézetkülönbségeket, a kimondott igazságokat akkor is, ha azok fájnak. De ne feledjük, a lelki nyugalom, a lelki béke minden áldozatot megér.

Most pedig fordítsuk figyelmünket a kenethozó asszonyokra. Mária és Szalóme a tanítványok, Jakabnak az Úr rokonának, az idősebb Jakabnak és Jánosnak édesanyjai voltak, Magdolna pedig egy ördögtől megszállt beteg, akit Jézus meggyógyított. Mindhárman Galileából származtak. Bizonyára sokszor elkísérték Jézust és apostolait tanító, vagy éppen ünnepi zarándokútjukon, mint ahogyan ezen az utolsó húsvéti zarándoklaton is. És amíg a férfiak szétrebbentek, rejtőzködtek, addig ezek az asszonyok, távolról ugyan, de végig kísérték Jézus szenvedését, kereszthalálát. Már hazafelé menet megvásárolták az illatos keneteket, hogy az ünnep elmúltával visszatérjenek a sírhoz, és asszonyi alapossággal mindent elrendezzenek. Talán nem véletlen az, hogy a kereszténység legnagyobb titkát, a feltámadást, éppen ők tudták meg leghamarabb. Bár félelmükben elfutottak, de nem kértek jeleket, hogy láthassák, tapinthassák Krisztus sebeit, mint Tamás, ők hittek az angyal szavának is és továbbadták az evangéliumot. A templomba járók többségét ma is az asszonyok alkotják. Nem túlzás, ha azt mondom, nélkülük haldokolna az egyház. Ma értük imádkozunk, hogy hitükkel, Krisztus követésükkel, a második és dicsőséges eljövetelig, életben tartsák az egyházat.