A görögkatolikusok szertartásai gyakran furcsának tűnhetnek, még a más keresztény felekezetekhez tartozók számára is, nemhogy annak, akiben most merül föl először, hogy belépjen egy ilyen templomba.
Számos érdekességet fogsz megfigyelni az istentiszteletek során, amint belépsz, míg más dolgokat talán hosszú idő elteltével veszel csak észre. Lentebb felsorolunk néhányat, amire készülj fel, ha először látogatsz el egy görögkatolikus templomba.
A görögkatolikus istentiszteletek során mindenki, beleértve a papot is, kelet felé fordul, ahol az oltár és a keresztre feszített Krisztus ikonja található. A pap ugyanabba az irányba néz, mint a hívek, amikor Jézus felé fordulunk imáink közben. Az oltártól vezeti a pap imáinkat, irányítja az imádságokat és az énekeket. Figyeld meg, hogy a pap időnként a hívek felé fordul. Azért fordul szembe a jelenlévőkkel, hogy megáldja őket, hogy lelki útmutatást adjon, vagy hogy megtömjénezze őket.
A görögkatolikus istentisztelet első (vagy második, harmadik) alkalommal is igazán lenyűgöző lehet. A szertartások során misztikus módon kapcsolódunk be a Mennyországban szüntelenül zajló imádatba, együtt énekelve az angyalokkal, a szentekkel és minden más kereszténnyel, függetlenül attól, hogy hol tartózkodnak a világon. Mivel minden érzékszervünket (ízlelés, tapintás, szaglás, látás és hallás) bevonjuk e folyamatba, az agyadnak sok mindent kell feldolgoznia. Adj időt magadnak, hogy befogadd, amit látsz, amit hallasz, amit érzel. És kérdezz!
Miután az istentisztelet véget ért, nyugodtan menj a paphoz, és kérdezd meg tőle azokat a dolgokat, amelyeket a szertartás során láttál vagy hallottál. Nagy örömmel fog veled beszélgetni!
Ha a görögkatolikus templomba készülsz, érdemes korábban érkezni, hogy megkeresd az imakönyvet, megtaláld azt a helyet, ahol nem érzed magad kényelmetlenül. A pap mindig időben ott van, hogy beengedje azokat, akik szeretnének magányosan imádkozni az istentisztelet kezdete előtt.
A görögkatolikus templomokban tartott istentiszteletek során gyakran fordul elő, hogy a hívek az imádság nagy részét állva töltik. Ezek a szolgálatok általában egy-két órásak. Az Aranyszájú Szent János nevéhez fűződő Szent Liturgia (te lehet így ismered, hogy mise), amit a legtöbb görög templomban a vasárnapokon látogathatsz, körülbelül másfél órás. A nagyböjti istentiszteletek, melyek a feltámadás előtti böjti időszakban zajlanak, néha két és fél, akár három órásak is lehetnek. Az állás elsőre, de lehet több alakalom után is megterhelő lehet az újonnan érkezők számára.
De ne aggódj! A legtöbb templomban találhatsz széket vagy padot, ha az állás túl nagy kihívást jelent számodra. Senki sem fog kevesebbet gondolni rólad. Sőt, valószínűleg észre sem veszik. Végül is, az ima arról szól, hogy összpontosíts Istenre és a szent dolgokra, nem pedig arra, hogy mit csinál vagy nem csinál a melletted imádkozó „felebarátod”.
A szertartások közel háromnegyedében éneklünk. Az ide járók értékesnek, ajándéknak tartják az emberi hang használatát az Úr dicsőítésére, ezért hallhatsz sok éneklést, megismerkedve az ősi, görögkatolikus dallamvilággal. Egyes közösségekben a gyülekezet kevésbé énekel, inkább a kórusra, a kántorra bízva a dicsőítés szép vezetését. Más helyeken viszont az egész gyülekezet aktívan részt vesz az éneklésben. Az földrajzi elhelyezkedéstől, országtól, nemzettől függően a zenei stílus is változhat. Egy antiochiai templomban a dallamokat „közel-keleti stílusban” éneklik, míg egy szláv templomban négyszólamú harmóniákat hallhatsz. Idővel azt is észre fogod venni, hogy az énekelt imák újra és újra feltűnnek, legtöbbször hétről hétre. Hamarosan memorizálni fogod őket, ami lehetővé teszi, hogy bensőségesebben hangolódj Istenre, ami az imádság lényege!
A görögkatolikus templomokban gyakran láthatod, hogy az emberek keresztet vetnek. Az ősi hagyomány szerint a következőkben szokás ez:
• ha valaki a Szentháromság nevét hívja segítségül
• ikonok, a szentek ereklyéinek vagy a kereszt tiszteletére
• a Szent Áldozás előtt
• és még sok más alkalommal.
Hagyományosan a jobb kezünkkel vetünk keresztet. A hüvelyk-, mutató- és középső ujjunkat összeérintjük, a gyűrűs és a kisujjunkat pedig a tenyerünkbe szorítjuk. Először a homlokunkhoz, majd a hasunkhoz érintjük összefont ujjainkat. Ezután a jobb, végül a bal vállunkhoz érintjük. Néhány hívő háromszor egymás után vet keresztet (a Szentháromság tiszteletére), mások a keresztvetés meghajlással (metánia) történő egybekapcsolásakor jobb kezüket hozzáérintik a földhöz (mintegy emlékeztetvén magukat, hogy „porból lettünk”). De sok más alkalommal is vetnek keresztet. Ez az egész eleinte nagyon zavaró lehet. De ne aggódj, senki sem várja el, hogy rögtön mindent tökéletesen csinálj. Nem kell kényszerből követned a szokásokat, ha nem érzed jól magad. Az keleti keresztények keresztvetésének elsajátítása időbe telik, különösen, ha korábban másképp csináltad.
Ha betérsz egy görögkatolikus templomba, számos festményt láthatsz a falakon vagy külön egyesével is. Ezek a képek, az úgynevezett ikonok, melyek Krisztust, az Istenszülő Máriát és a szenteket ábrázolják, alapvető elemei az görögkatolikusok vallási életnek.
Az ikonok számunkra sokkal többet jelentenek, mint a szokásos festmények. Olyanok, mint valami ablak, amely a Mennyország szent birodalmába, Isten Országába nyújtanak betekintést. Az ikonokon látható személyek lelki vonatkozásban valóságosan velünk vannak. Ezért ne lepődj meg, ha az keleti keresztények oly sokszor vetnek keresztet magukra az ikonok előtt, és csókolják meg azokat.
Egyházunkban, közösségeinkben számos dolgot tisztelünk: az ikonokat, a szentek ereklyéit, a keresztet. Egymást is tiszteljük. Amikor „tisztelünk” valamit vagy valakit, meghajolunk előtte, általában keresztet vetünk és megpusziljuk, megcsókoljuk. De a meghajlás és a csók nem jelent imádatot! Kizárólag az Egy Igaz Istent imádjuk. Amikor megcsókolunk vagy meghajolunk valami előtt, inkább szeretetet, tiszteletet és elfogadást fejezünk ki az Isten képmására teremtett személy iránt.
Csak azok a megkeresztelt személyek, akiket az katolikus hitben neveltek, vagy akár később vették fel a keresztséget, és akik felkészültek (a bűnbánat és böjt révén), járulhatnak a paphoz Szentáldozásra. Az görögkatolikusok hisznek abban, hogy a kovászos kenyér és a bor valóságosan az Úr Jézus Krisztus teste és vére. Ez misztérium, mely felfogóképességünket meghaladja; az Egyház kincse, melyet védeni kell. Ezért csak azok számára van fenntartva, akik közösséget vallanak az Egyházzal, tehát megkeresztelkedésükkel kifejezik az odatartozást.
Tehát az, hogy a Szentáldozás nem terjed ki más keresztény felekezetekhez tartozó személyekre, nem sértés célzattal történik. Minden látogatót meghívunk, hogy az istentisztelet végén menjen, s vegyen a pap által kínált megáldott kenyérből egy piciny darabot.
Nagy öröm számunkra, ha új arcokat látunk, akik megismerkednének a Görögkatolikus Egyház szent hagyományaival. Ne aggódj, nem szükséges görögkatolikusnak lenned, hogy csatlakozhass hozzánk az istentiszteleten!
Mivel istentiszteleteink eltérnek a protestáns és római katolikus szertartásoktól, érdemes előzetesen felvenni a kapcsolatot a közösség bármely tagjával, akár Facebookon, akár a honlapunkon keresztül, hogy jelezd: szeretnél jönni. A templomunkban a pap vagy valaki a közösségből fogad és segít neked tájékozódni az Énekes imakönyvünk használatát illetően.